5.fejezet
Amikor reggel fel keltem Liam mellkasán feküdtem és a derekát át öleltem.Liam meg az egyik kezével a derekamat a másik keze meg a kezemet fogta.Az volt a furcsa hogy ez a kép benne volt az álmomban is.
Próbáltam kimászni Liam karjai közül ami sikerült is majd ránéztem a digitális órára. 10:24.Ez szokatlan tőlem,mert én mindig korán kelek de most valahogy elaludtam.Gyorsan meg fogtam a telefont majd oda mentem az ajtóhoz kulcsal kinyitottam majd halkan ki osontam és be is csuktam az ajtót hogy Liam fel ne ébredjen.Amikor le értem csak a lányok voltak ott.Amikor meg hatolták,hogy jövök lefelé először csak végig mértek majd mindegyikük száján meg jelent a kaján vigyor.
-Rosszra gondolta!-sétálok el mellettük fapofával majd be mentem a konyhába egy kis kávét készíteni.Amikor kész lett leültem az asztalhoz és szép lassan kortyolgattam és közben néztem a Twitterem.Egyszer csak egy Perrie jelenik meg előttem.
-Na kislány mesélj!-ült le velem szembe és felkönyökölt a pultra és az arcát a tenyerébe tette és úgy várta a beszámolómat.Én mindent el meséltem csak egy részt hagytam ki amikor az álmomat meséltem.
-Ja és!-pirultam el.-Azt amikor az álmomat meséltem,hogy hogy aludtam úgy keltem reggel is és...... Hát Liam meg csókolt!Már mint az álmomban.-pirultam el.Akkorát ugrottam amikor két kezet éreztem a derekamon és az Liam volt.A fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
-Szeretnéd ha megcsókolnálak?-suttogta.Erre most mit válaszoljak?
-Talán!-kuncogtam.
-Majd el jön az ideje!-puszilt arcon.Én csak piruló arccal ittam tovább a kávémat.
-Huh de vörös vagy!Mit mondtál neki Liam?-fordult Liam felé.
-Tudja ő azt!-kacsintott.Én csak kuncogva a már üres bögrémet be tettem a mosogatóba majd fel mentem a szobámba. De a többiek és már a fiúk is lent voltak,a vörös fejemet nem hagyták komment nélkül.
-Na mitől vagy vörös drága!-húzogatta a szemöldökét Harry.
-Nem rád tartozik perverzkém!-kacsintottam majd tovább mentem.És most már bejutottam a szobámba.Fel öltöztem egy rendes nyárias cuccba és a telefonomat meg magammal vittem.Akkor jutott eszembe,hogy Liamnél vannak a cuccaim.Ki mentem a szobámból és az utam egyenesen Liamhez vezettet.Amikor benyitottam Liam épp öltözött.Amikor meg hallotta,hogy bejőt valaki ide fordult.
-Ömm....Bocsi csak a ruhámért jöttem!-megyek oda és veszem fől a földről a cuccaimat.De amikor fel állok a guggolásból és megfordulok egy testbe ütköztem.Amikor felnézek Liam csillogó szemekkel nézett le rám.
-Bocsánat!-suttogom.
-Akkor áll a délután?-kérdezte mosolyogva.
-Persze!-bólintottam.
-Oké!Akkor 1-re legyél kész!-kacsintott.
-Oké!És mindjárt hozom vissza a ruháidat.És milyen ruhába öltözzek?-mondom el egy szuszra.
-1.Nem kell meg tarthatód mert nagyon aranyos vagy benne.2.Mivel városba meg ilyen helyre megyünk ezért csinosan!-kacsintott.Én csak kuncogással és egy bólintással mentem ki a szobából az én szobámba majd ledobtam a cuccaimat az ágyra és le mentem a nappaliba.Ahol a többiek egy kicsit furcsa mondattal köszöntek amin kuncognom kellet.
-Hát Paynenét is lehet látni!-röhögőt Louis.Én csak ki nyújtottam a nyelvemet rá és le huppantam Danielle mellé aki majdnem megszakadt a röhögéstől Louis kijelentésén.Szinte mindenki röhögött csak én nem és a nem rég megérkezett Liam.
-Mi van mit szedtetek,hogy ilyenek vagyok?-röhögök már a látványtól.Hogy milyen látvány?Harry a földön vergődik mint egy retardált fóka és mindjárt megszakad a röhögéstől.Én felkeltem a kanapéról és kimentem a konyhába kaját csinálni.Liam jött utánam.
-Készítsek enni?-kérdezte.
-Ühümm.-bólogattam.Pár perc múlva előttem volt a nutelás kenyér.
![]() |
| Avril reggeli ruhája |
![]() |
| Nutellás kenyér. |
Amikor el fogyasztottam beraktam a mosogatóba a tányéromat és meg vártam,hogy Liam is végezzen.Egy kis idő múlva ő is végzett.Adott egy puszit z arcomra és ő kezdett mosogatni!
-Csinálhatom én?-kérdeztem kis kutya szemekkel.
-Igen!-mondta majd arrább állt.Én oda álltam és neki kezdtem.Kicsit később egy kezet éreztem a derekamon és egy állat a bal vállamon.
-Cuki vagy!-kuncogott a fülembe.
-Miért is?-kérdezem.
-Mert én azt mondtam!-közölte.
-Oké!-kuncogtam.Amikor kész voltam a vizes kezemmel le fröcsköltem Liam arcát aki csak egy gonosz vigyort adott.
-Óóóóó....-Liam meg indult felém.Én meg sikonyálva futottam amerre tudtam.Liam meg futott utánam.A kanapét kerülgetve fogócskáztunk.Liam meg állt a kanapé egyik oldalán én meg meg álltam a másikon.A körmömet néztem de amikor fel néztem Liam nem volt ott.Meg ijedtem.Valaki meg kocogtatta a vállamat én meg teljesen megfordultam.Liam ott állt egy gonosz mosollyal az arcán.Meg ijedtem.Megfogott és fel rakott a vállára és a seggem alatt meg fogott és úgy vitt a másik kanapéhoz a többiek meg próbálták vissza fogni a nevetést.Amikor Liam fölém guggolt a fülemhez hajolt és suttogni kezdett:
-Nem úszod meg szárazon Baby!-kuncogott.Én csak nagyot nyeltem amikor megfogta a derekamat és elkezdett csikizni.Én csak sikonyáltam és ütöttem Liam mellkasát,hogy álljon le.Amikor nem figyelt le löktem a földre és rá ültem a csípőjére.
-Niall légyszi hozz gyorsan egy kanalat!-tátogóm el.Ő egy bólintással jelezte ,hogy értette.Pár másod perc múlva vissza jött egy kanállal a kezében.Amikor Liam észre vette rám nézet.
-Mit akarsz te avval csinálni?-nézett rám ijedten.Ki vettem Niall kezéből a kanalat és Liam felé tartottam.A többiek csak nézték mit csinálok.
-Liam!Ez rossz ötlet volt,hogy csikiztél!-kacsintok.
-Mi..Mit akarsz av..avval csi....csinálni?-dadogott.
-Hát!Csak megmutatom,hogy milyen szép is egy kanál!-hangsúlyozom ki a kanál szót.
-Ne!Ne!NE!-kérlelt.
-Késő!-kacsintok.A kanalat végig húztam az egész arcán,és ezt csináltam legalább 5 percen keresztül.
-Jó állj!-kiabált.
-Csikizel még?-incselkedek.
-Nem!Nem!És nem!De légyszives állj le.-könyörgött.Egy puszit nyomtam arcára felálltam oda mentem Niallhez és mintha nem történt volna semmi fel szökdécseltem a szobámba mint egy kislány akii boldog. fent át öltöztem mert már 12:43 volt.Egy rendes toppot vettem fel és rá egy vékony bőr dzsekit és egy cica nacit és fel vettem egy fekete sport cipőt.Amikor kész lettem a telefonomat és a pénz tárcámat a táskámba és le indultam.Ja és ki is sminkeltem a szememet feketére a számat meg bőr színűre.A hajamat meg fel coffoltam.Amikor le értem Liam még nem volt lent.
-Huh!-nézett végig rajtam Niall.-Hova hova?-nézett a szemembe.
-Liammel megyünk városba!-kacsintok.
-Hát!Akkor jó szórakozást!-kacsint Perrie.
-Meg vagyok!-robban be Liam.-Mi el mentünk!-fogta meg a kezemet és ki felé húzott a kocsijához.Amikor elindultunk be kapcsoltuk a rádiót és pont a Midnight Memories szólt a rádióban.Amikor Liam része jött pont pirosat kaptunk felém fordult és elkezdett énekelni.
-5 foot something with the skinny jeans.Don't look back, baby follow me.-énekelte.(5 láb csőnaciban
ne nézz hátra,bébi kövess engem.)-Cuki vagy!-küldött egy lég puszit.Én csak pirultan lehajtottam a fejemet.
*30 perc múlva*
Még mindig nem értünk oda.Liam lassított és egy parkolóba érkeztünk.Liam kereset helyet és amikor volt akkor oda be álltunk és le állt a motor. Liam ki vette a kulcsot gyorsan ki szált és át sietett hozzám.
-Hölgyem!-nyitotta ki udvariasan az ajtót nekem majd ahogy a királynőknek szokás meg hajolt az ajtó mellett és kinyújtotta nekem a kezét,hogy fogjam meg.Én kuncogva fogattam el.
-Mit kuncogsz?-fordult felém amikor már bezárta a kocsit.
-Elég viccesen néztél ki!-puszilom arcon.
-Haha!-teteti a nevetést.-És köszönöm!-mosolyogva arcon puszil.
-Mit is?-lépek közelebb.
-A puszit!-kacsint.Én piruló fejjel el indulok.
-Merre?-kérdezem még mindig piruló fejjel felé fordulva.Ő csak kuncogott a pirulásomon.
-Először le megyünk az alul járóba ahol járnak metrók!-kacsint majd megfogja a kezemet és el kezd húzni.
Kellemes csönd ül be közénk.De ezt egy csomó rajongó hangja töri meg akik a hátunk mögött jönnek.
Amikor meg fordulunk legalább 30 lánnyal találjuk magunkat szembe amikor ide értet Liam el kezdte osztogatni az autó grammot de még mindig fogtuk egymás kezét.Egy aranyos kislány elém lépett egy olyan könyvel amin én szereplek?!
-Adnál egy autó grammot?-kérdezte félénken.
-Persze!-mosolyogtam kedvesen.Meg próbáltam kihúzni Liam kezéből az enyémet de erőseben fogót és felém fordult.Én egy nyugtató pillantást küldtem felém mire el engedte a kezemet és vissza fordult.Én vissza fordultam a kislányhoz aki mosolyogva nézett minket.
-Aranyosak lennétek együtt!-mosolygott.
-Köszönjük!-mosolygok.
-Te vagy a példa képem!-mosolyog.Közben át nyújtotta a filcet és a könyvet.-Táncba.Hajlékony is vagyok mert te is az vagy,és köszönöm,hogy a példa képem lehetsz!-mosolyog.Le tettem a földre a könyvet és jó erősen meg öleltem.
-Olyan aranyos vagy!-szipogok.Olyan aranyos ez az 5 éves kislány,hogy az csak na.-Egyedül jöttél?-engedem el.
-Nem!-rázza a fejét.-Nővéremmel!-mutat egy csinos lányra aki olyan 15-16 éves lehet.-De lehet egy kérdésem?-kérdezi félénken.
-Persze....-mondanám a nevét de nem tudom.
-Lux!-mosolyog.
-Na Lux hallgatlak!- Mosolygok.
-Hát csak azt szeretném,hogy lennél-e a tánc tanárom mert nagyon szeretném,hogy....-mondaná tovább de félbe szakitom.
-Persze,hogy lennék!-mosolygok.
-Ez komoly?-fagyott le közben mosolygott mint állat.Én csak bólogattam.Erre csak akkorát sikított,hogy mindenki ide nézett még Liam is.Lux nővérre ide szaladt és át ölelte.
-Mi a baj?-kérdezte a nővére.
-Avril a tánc tanárom szeretne lenni!-ugrándozót.
-Ez komoly?-néz rám a nővére.A rajongok minket néznek.
-Igen!-mosolyogva bólintottam.
-Ó.Ez nagyszerű!-álltunk fel egyszerre.-A úgy jó ha meg adóm anya telefonszámát és beszéltek erről vele?-vette elő a telefonját.
-Oké!-mosolyogva vettem elő én is a telefonomat.Amikor lediktálta a számot Lux oda lépett.
-Jaj.Bocsánat még be sem mutatkoztam!-kapott a fejéhez Lux testvére.-Emili Smith!-nyújt ja a kezét.
-Avril Ross!-fogtam vele kezet.Lux elém lépett.
-Avril csinálhatok rólad egy képet?-kérdezte kutya szemekkel.Én csak mosolyogva bólintottam.Elmagyarázta,hogy hogy kéne neki a kép és ha már itt az alkalom Liam is elővette a telefonját!
Amikor végre kész lettünk a képpel mert miden rajongónak is kellet egy kép.Luxéktól is elköszöntünk Liamhez léptem.
-Milyen hajlékony valaki!-kacsintott.
-Ez még nem minden!Tudok mást is!-kacsintok vissza.Majd fojtattuk az utunkat.
*3 óra múlva*
Liam mindent meg mutatót a városban.Most épp haza felé megyünk kocsival.
-Tényleg a tánctanára szeretnél lenni?-néz egy pillanatra felém.
-Ühümm.-bólintok.
-Büszke vagyok rád!-mosolyog.
-Mert?-kuncogok.
-Hogy segítesz a kislánynak a táncban!Ő is pont ugyan olyan lesz mint te!-mosolyog.
-Köszönöm!-mondom el halló hangon.
-Nincs mit meg köszönni.-mosolyog
![]() |
| Avril képe. |
![]() |
| Lux Smith |
![]() |
| Emili Smith |





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése